Ezerszer...

Amikor a Thököly úton a 7es busz és az 1 es villamos megállója közti kereszteződés a világ közepe lett. Tegnap ez történt.. Ugyanis találkoztam Zoéval... méghozzá ott! Jelmezbálba készülődött, ősembernek öltözött és csináltam neki egy kis kiegészítőt. Mikor megkérdezte van e elfekvőbe otthon egy bunkóm (mert ugye kinek nincs? Minden rendes háztartásban van egy, hátha valakinek épp kedve támad ősembereset játszani...) na de szóval a találkozás lehetősége egyből bevillant, elég sok mindent megtettem volna, hogy láthassam, úgyhogy ez a kis fadarab pont jól jött. Kicsit késésben bár, de elindultam. Izgatott voltam végig, azon agyaltam, hogy ha esetleg egy olyan pillanat lesz amikor a dolgok felszínre kerülhetnek, akkor mit is mondjak... Hát ilyen pillanat nem volt, legalábbis nem éreztem aktuálisnak. Végül is jót beszélgettünk, egy jó kis sör és egy mézes-meggyes pálinka társaságában, abban a kis kocsmában... Zoé elég érdekes lány, bár ezt nem győzöm hangsúlyozni, na de azért is mert egyik pillanatban mikor fizetett, elég érdekesen juttatta az aprót a pultra, majdnem, hogy odadobta, igazából mindenki észrevette, és furcsa arccal nézték, hogy ez most mi akart lenni, kivéve Zoét.. egy pillanatra megállt a levegő, néztem az arcokat, vártam a reakciókat de végül Zoé mosolygásából mindenkinek leesett, hogy abszolút tudomást sem vett a helyzetről. Mikor kijöttünk, átmentünk a zebrán, elbúcsúztunk, ő kedvesen segített egy vak embernek. azután beállt a megállóba. És ekkor kezdtem azt érezni,hogy valamit tenni kéne... akármit... bármit... mire ezt végiggondoltam, addigra már el is takarta azt a csodálatos jelenségét egy csúnya csuklós busz, amire fel is szállt. Arra gondoltam, hogy simán lesprintelném most a buszt a következő megállóig.. de nem tettem. Feltételeztem hülyén venné ki magát, biztos azt gondolta volna elment az eszem. Elképzeltem, ahogyan felszállok a buszra levegőért kapkodva égő tüdővel.. Hát nem volt túl romantikus látvány, úgyhogy letettem erről is, azért is mert ekkorra már a sörös-mézes-meggyes koktél igencsak fejbe vágott.

"Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit"

Változunk!

Ahhoz képest, hogy egy 3-4 évig hallani sem akartunk egymásról, szépen összefutott újra a régi csapat! Eleinte Zéé ről sem gondoltam, volna, hogy egyszer újra fogunk zenélni, Gabenről meg főleg! Mégis most együtt van az egész régi Megállni Tilos zenekar és ez hihetetlen nagy örömöt okoz nekem! A régi ellentétek teljesen eltűntek, mintha nem is lettek volna, feledésbe merültek. Ebből is látszik mekkora a zene ereje, bármennyire is különbözőek vagyunk a zene és a régi élmények összekapcsolnak minket, mint a hangok az akkordokat, hiszen szólhat jól egy hang akkor is ha csak egy magában keltjük életre, de a legszebb hangzatok akkor születnek, mikor több hangot szólaltatunk meg egyszerre. Kicsit döcögősen megy egyelőre, az eleje a legrosszabb, végeláthatatlan próbák, százszor elpróbálni egy számot, százszor elrontani, mire végre tökéletesre csiszolódik egyszer... ebben a legrosszabb az, hogy az ember kicsit elkezdi utálni az egészet, minden szám unalmasnak tűnik. De ha végre lenyomunk majd egy dögös koncertet, akkor az egész hirtelen értelmét nyeri és sokkal, jobban fogjuk élvezni! Hát igen! Erre mondják, hogy minden kezdet nehéz.